A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kikelet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kikelet. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. március 28., péntek

Fenntartói közlemény az óvodai beiratkozásról

Kedves Érdeklődök!

Az óvodai beiratkozás időpontjai elérhetőek az Alapítvány menüpontban található Fenntartói közleményre vagy az alábbi linkre kattintva.

Fenntartói közlemény Beiratkozásról 2025/26

Üdvözlettel,

Tanki László

Az alapítvány képviseletében


2016. február 8., hétfő

Aprók háza (2016. Február 9.)

a Kikelet Waldorf Óvodában



Hangulatos családi délutánok alkalmával bepillantást nyerhetünk a Waldorf-óvodapedagógiába. Szeretetteljes légkörben ismerkedhetnek meg a három-négy év alatti gyermekek és szüleik az óvodával és egy kicsit egymással.

Az Aprók Háza célja, hogy egy nyugodt, kiegyensúlyozott, kényszermentes ˶belépőre” adjon lehetőséget a waldorf-óvoda iránt érdeklődő családok számára. A rendszeresen látogatható Aprók Házában a gyermekek óvodai biztonság-érzetének kialakítására törekszünk, lehetőséget teremtve arra, hogy a kisgyerekek szüleit maga mellett tudva megismerkedhessenek a közösségi léttel.

Közös délutánjaink a művészeti tevékenységek és a játék hangulata hatja át: rajzolunk, dalolunk, mondókázunk, magunk készítjük az uzsonnacipókat és az illatos teát.

V á r u n k   s z e r e t e t t e l !

Időpont:  2016. Február 9. kedd. 10 óra

Kikelet Waldorf Óvoda
Debrecen, Széchenyi u. 65.                Telefon: 0670-7729988

2015. március 30., hétfő

Óvodai Beiratkozás 2015/2016




A Kikelet Waldorf Óvodában 2015. árpilis 22-23-án 10-16 óráig szeretettel várjuk a 2015/2016. nevelési évre jelentkező leendő óvodások szüleit.


A beiratkozáshoz kérjük hozzák magukkal:
- a gyermek születési anyakönyvi kivonatát
- a gyermek TAJ kártyáját, lakcímkártyáját
- a gyermek kötelező védőoltásait tanúsító orvosi igazolást vagy oltási kiskönyvet
- a szülő személyi igazolványát és lakcímkártyáját

Kikelet Waldorf Óvoda
4031 Debrecen, Széchenyi u. 65.
www.kikeletwaldorfovi.hu
Tel: 0670-772-9988

2015. március 6., péntek

4. előadás (Húsvétot megelőző böjti időszak)

Kedves Kikeletiek! Kedves Érdeklődők!

Itt van már a kikelet:), egyszóval a mi időnk! 

és vele Kemény Judit következő előadása, melyben a Húsvétot megelőző böjti időszak rejtelmeiről, lényegéről és értelméről hallhatunk.
..és persze a mondandóba beleszövődik az is, hogyan élhető meg, miként éreztethető meg (értéktartóan, mértéktartóan) kisgyermekekkel ez az időszak.
 
Gyertek el hát március 11-én,  szerdán 17 órakor az oviba, hogy részesei lehessetek az évkör e jeles időszakának javaiból 

 a "MIndenség megtalált rendje" szerint!


Szeretettel várjuk egy-mást! és mást is!

Helyszín: Kikelet Waldorf Óvoda, Debrecen, Széchenyi u. 65.

2014. december 8., hétfő

Adventi vásár

Adventi Vásár vár a Kikelet Waldorf Óvodában
2014. december 13-án,  Luca napján, 10-13 óráig

* kézzel-lélekkel készült ajándékok vására
* házilag készült finomságok
* Flóra karácsonyi meséje - Kéry Anna Lillával
* Mézeskalács-sütés
* Éneklés-együttlét, játék

2014. november 25., kedd

3. előadás

Kedves Mindenki!

Folytatódik Kemény Judit előadásainak sora.


A harmadik előadás témája:
"Szent Miklós időszak, az Advent négy angyala, a valódi ajándékozás és a Máriaság megismerése"

Időpont: 2014. november 27. csütörtök délután 17 óra
Helyszín: Kikelet Waldorf Óvoda, Debrecen Széchenyi utca 65.

Előadó: Kemény Judit

Minden kedves érdeklodot szeretettel várnak a Kikeletiek!
Készüljünk lélekben együtt az adventi időszakra!

A további előadások témája és időpontja a Kikelet Waldorf óvoda honlapján követhető.
(www.kikeletwaldorfovi.hu)


Belépődíj: 500 Ft, (melyet az óvoda támogatására fordítunk.)

2014. október 13., hétfő

2. előadás

Kedves Mindenki!

Folytatódik Judit előadásainak sora.


A második előadás témája:
"Márton időszak, Mindszent és Szent András hava."

Szó lesz  lámpagyújtás napjáról, és a skorpió jegyében meghozott áldozatokról.
Beszélgetünk a Lölkök útjáról és temetőkertjeinkről, ősi hitünkről.
Megismerhetjük együtt Márton csodálatos estéjét, és Mária misztériumának készületét.

Időpont: 2014. október 16. csütörtök délután 17 óra
Helyszín: Kikelet Waldorf Óvoda, Debrecen Széchenyi utca 65.

Előadó: Kemény Judit

A további előadások témája és időpontja a Kikelet Waldorf óvoda honlapján követhető.
(www.kikeletwaldorfovi.hu)


Belépődíj: 500 Ft, (melyet az óvoda támogatására fordítunk.)

2014. szeptember 12., péntek

Évindító előadás

Kedves Mindenki!

Minden esztendőben újra átéljük azt a sok csodát amit gyermekeinkkel együtt kapunk az óvodánkban. Az elmúlt esztendőben már sokat beszélgettünk arról, hogy mi is történik velük, velünk, az oviban és otthon. Most amikor ilyen sok új családdal gazdagodtunk, újra hívok mindenkit, hogy ismerkedjünk évköri rendünk történéseivel, miértjeivel, mikéntjeivel.

Idei előadás sorozatunk főcíme a "A mindenség megtalált rendje" 

Az első előadás témája:
"A Mihály-időszak - Mihály mérlegére lépve megtekinthetjük, milyen sok jót cselekedtünk teremtett világunkért"

Időpont: 2014. szeptember 18. csütörtök délután 17 óra
Helyszín: Kikelet Waldorf Óvoda, Debrecen Széchenyi utca 65.

Előadó: Kemény Judit

A további előadások témája és időpontja a Kikelet Waldorf óvoda honlapján követhető.
(www.kikeletwaldorfovi.hu)


Belépődíj: 500 Ft, (melyet az óvoda támogatására fordítunk.)

2014. április 3., csütörtök

Tavaszi előadás

A Kikelet Waldorf óvodában folytatódik az előadás-sorozat, melyre szeretettel meghívjuk Önt és kedves ismerőseit

Következő időpont: 
2014. április 8. (kedd), 16:30
(tehát nem szombat, hanem kedd!!!)
Helyszín: Kikelet Waldorf Óvoda, 
Debrecen Széchenyi utca 65.

Témánk:
Szent György, szelek hava, a böjtelő, böjtmás időszaka a szerves magyar kultúrában. (Halakból a kos időszakba az ikrek felé.)
  • Tavaszvárás, tavaszkezdés, Gyümölcsoltó boldogasszony;
  • Szabadságtüzek;
  • Sándor, József, Benedek, tavaszvarázsló gyermekjátékok;
  • Böjti üres tál, Virágvasárnaptól Fehérvasárnapig. 

Előadó: Kemény Judit

A további előadások témája és időpontja a Kikelet Waldorf óvoda honlapján követhető.
(www.kikeletwaldorfovi.hu)

Belépődíj: 500 Ft, (melyet az óvoda támogatására fordítunk.)

2014. március 24., hétfő

ÓVODAI BEIRATKOZÁS



A Kikelet Waldorf Óvodában 2014. árpilis 14-15-én 10-16 óráig szeretettel várjuk a leendő óvodások szüleit.


A beiratkozáshoz kérjük hozzák magukkal:
- a gyermek születési anyakönyvi kivonatát
- a gyermek TAJ kártyáját, lakcímkártyáját
- a szülő személyi igazolványát

Kikelet Waldorf Óvoda
4031 Debrecen, Széchenyi u. 65.
www.kikeletwaldorfovi.hu
Tel: 0670-772-9988

2014. március 17., hétfő

Adó 1% felajánlás

Kedves szülők és Ovi-barátok!

Kérünk minden támogatni vágyó adóbevallót, hogy adójának 1%-át - lehetőség szerint - az Ovit üzemeltető alapítvány számára ajánlja fel.

Adószám: 18551374-1-09
(EGY-MÁSÉRT Waldorf Pedagógiai Alapítvány)

Köszönjük!

2014. március 11., kedd

Márciusi Aprók Háza

Márciusi Aprók Háza (egyfajta nyílt nap) a Kikelet Waldorf Óvodában.


Kedves régi és jövendőbeli Apróház látogató!

Újból megszervezzük az Aprók Házát, ezúttal újból délután.

Várunk szeretettel!

Időpont: 2014. március 19. szerda 16:30  

Kikelet Waldorf Óvoda
Debrecen, Széchenyi u. 65.
Tel: 70/777-0883
e-mail: a.kikelet.ovi@gmail.com

2014. február 4., kedd

Februárban újra Aprók Háza - délelőtti időpontban !

Februárban újra Aprók Háza (egyfajta nyílt nap) a Kikelet Waldorf Óvodában.

Kedvesek!
Ismét várunk Benneteket "aprókházázni" :)!

Arra gondoltunk, hogy a következő Aprók Háza alkalmat kivételesen és különlegesen délelőttre szervezzük, hogy nappali fényben is megélhessétek egy kicsit az ovis létet, ahogyan majd a gyermekeitek is teszik igazi óvodás korukban :)

Várunk szeretettel!

Időpont: 2014. február 19. szerda 9:30-11:30  
(az ovisok éppen otthon szünetelnek és egész délelőtt az aprócskábbaké lehet a ház! A farsangolás jegyében!)

Kikelet Waldorf Óvoda
Debrecen, Széchenyi u. 65.
Tel: 70/777-0883
e-mail: a.kikelet.ovi@gmail.com

2014. február 3., hétfő

Előadás - A nagyboldogasszony hava, és a farsang időszaka a szerves magyar kultúrában

A Kikelet Waldorf óvodában folytatódik az előadás-sorozat, melyre szeretettel meghívjuk Önt és kedves ismerőseit

Következő időpont:
2014. február 4. (kedd), 16:30
Helyszín:
Kikelet Waldorf Óvoda,
Debrecen Széchenyi utca 65.
Téma:
A nagyboldogasszony hava, és a farsang időszaka a szerves magyar kultúrában.(A bak, vízöntő és a halak időszaka, a fák ébredése-életfa; Miért más az ovis farsang?; Mennyegző - Mária mennyegzője, boldogasszonyság)
Előadó
Kemény Judit


Belépődíj: 500 Ft, (melyet az óvoda támogatására fordítunk.)

2014. január 9., csütörtök

Újra - Aprók Háza ("nyílt-nap")

Újból lesz Aprók Háza (egyfajta nyílt nap) a Kikelet Waldorf Óvodában.

Hangulatos családi délutánok alkalmával bepillantást nyerhetünk a Waldorf-óvodapedagógiába.
Szeretetteljes légkörben ismerkedhetnek meg a három-négy év alatti gyermekek és szüleik az óvodával és egy kicsit egymással.

Az Aprók Háza célja, hogy egy nyugodt, kiegyensúlyozott, kényszermentes „belépőre” adjon lehetőséget a waldorf-óvoda iránt érdeklődő családok számára. A rendszeresen látogatható Aprók Házában a gyermekek óvodai biztonság-érzetének kialakítására  törekszünk, lehetőséget teremtve arra, hogy a kisgyermek szüleit maga mellett tudva ismerkedhessen a közösségi léttel.
                                                         
Közös délutánjainkat a művészeti tevékenységek és a játék hangulata hatja át: festünk, rajzolunk, dalolunk, mondókázunk, ritmikus körjátékot játszunk, magunk készítjük az uzsonnacipónkat és az illatos teát. Délutánjaink lezárása és egyben nyugvópontja pedig a mesehallgatás lesz.

Várunk szeretettel!

Időpont: 
2014. január 29. szerda 16:30

Kikelet Waldorf Óvoda
Debrecen, Széchenyi u. 65.
Tel: 70/777-0883
e-mail: a.kikelet.ovi@gmail.com

2013. december 18., szerda

Előadás - A Karácsonytól vízkeresztig tartó időszak...

A Kikelet Waldorf óvodában folytatódik az előadás-sorozat, melyre szeretettel meghívjuk Önt és kedves ismerőseit

Következő időpont:
2013. december 19. (csütörtök), 17:00
HelyszínKikelet Waldorf Óvoda,
Debrecen Széchenyi utca 65.
Téma:
17.00: A Karácsonytól vízkeresztig tartó időszak a szerves magyar kultúrában(A fény születése, az ember ébredése, Mária misztériuma és a 12 szent éjszaka - folytatás)

Előadó: Kemény Judit

A további előadások témája és időpontja a Kikelet Waldorf óvoda honlapján követhető.
(www.kikeletwaldorfovi.hu)

Belépődíj: 500 Ft, (melyet az óvoda támogatására fordítunk.)

2013. december 11., szerda

Adventi vásár - emlékeztető

2013 december 14. (szombat) 10-órától 16 óráig Adventi vásárt tartunk a Kikelet Waldorf Oviban.

Tiszta szívvel, saját-kezűleg készült apróságok vására ez, kisgyermekes programokkal kiegészítve.

Várunk minden kedves érdeklődőt!

Ne feledjétek, ez most szombaton van!
Gyertek el :)